Kiállítóknak


Az „INFOSHOW” rendezvénysorozaton minden évben a piacvezető cégei vesznek részt. A program az aktuális témához kapcsolódó előadásokból, workshopból és kiállításból áll.

Az INFOSHOW rendezvénysorozat azért egyedülálló, mert nem egyetlen cégről, annak termékeiről és szolgáltatásairól szól, tehát korántsem egy szokásos cégbemutató roadshow. A szervezők több szakmabeli céggel azért fogtak össze, hogy elsősorban villanyszerelőknek, kivitelezőknek, tervezőknek a biztonságos villanyszerelés jegyében alternatívát tudjanak kínálni. A kiállítók által kínált termékek és megoldások kiegészítik egymást és kiválóan alkalmazhatóak a mindennapi gyakorlati munkák során.

 

 

Legyen Ön is kiállító szakmai programunkon!

 

 

Lehetőség van bekapcsolódni a rendezvénysorozatba a kiállítás résztvevőjeként további érdeklődő cégek számára is.

A kiállításon résztvevőtől kérjük, hogy a fő témához kapcsolódó termékeiket és megoldásaikat mutassák be elsősorban. Természetesen mód van ismertetők, katalógusok terjesztésére illetve a kiállítás megtekintésére biztosított időben a rendezvény látogatóival személyes konzultációra.

A rendezvény 7-8 állandó kiállítóval és 1-5 alkalmi kiállítóval több állomáson zajlik, egy napos konferencia-kiállítás/workshop szisztémában. A rendezvénysorozat célul tűzi ki, hogy az üzemeltetésben résztvevő szakemberek mindennapi munkáját segítse, útmutatást adjon a felelősségteljes minőségi munkavégzéshez, naprakész információt adjon a vonatkozó jogszabályi, szabványosítási háttérről.

Az elmúlt évi tapasztalatok alapján az egyes helyszíneken 60-100, Budapesten több, mint 150 fő részvételére lehet számítani.

A kiállítói díj 175 000 Ft + Áfa/alkalom. A teljes rendezvénysorozaton való megjelenés esetében 10% kedvezményt adunk a kiállítói díjból.

 

Várjuk jelentkezésüket!
Kapcsolat: Antal Nikolett rendezvényszervező,
antal@mee.hu +36 30 490
8804

 

 



MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET
1075 BUDAPEST, MADÁCH IMRE ÚT 5. 
TEL.: +36 30 490 8804
ANTAL@MEE.HU

SimplePay vásárlói tájékoztató